Idén az Ipoly két hídjának újjáépítése is megkezdődhet, január közepén pedig besztercebányai támogatással síbusz indul Salgótarjánból négy közép-szlovákiai sípályára.
A sűrített levegő előállításában a dugattyús kompresszor egyszerű és kézzel fogható megoldást kínál. Ha ilyen eszközre van szükségünk, érdemes megismerni a jellemző tulajdonságaika...
A város egyik legnagyobb gyárára, az öblösüveggyárra és az üveggyártás 125 évére emlékeztek Salgótarjánban kiállítással és konferenciával a Nógrád Megyei Levéltárban.
Elektromos töltőállomást alakított ki az Ipolytarnóci Ősmaradványok látogatóközpontjában a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.
A salgótarjáni Salgglas Zrt. vezette konzorcium okosszélvédő fejlesztésén dolgozik közel másfél milliárd forint összköltségű projekt keretében.
Négy premierrel, három vígjátékkal és egy drámával készül a 2018/2019-es évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, amely szeptembertől önálló jogi személlyé válik.
Csaknem félmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert Pásztó önkormányzata a Területi Operatív Program keretében, melyből turisztikai fejlesztések kezdődnek a történelmi...
Salgótarján és Paks együttműködési megállapodást kötött, amely a közlekedési és energetikai fejlesztéseket, és a két város smart city projektjeit is érinti.
Augusztus 12-én tartják az időközi önkormányzati választást Pásztón.
Két hónapon keresztül, a sokszínű kultúra jegyében zajlik az idei Tarjáni Tavasz. Május végéig színházi előadások, koncertek, hangversenyek, kiállítások várják a vendégeket.
Két új, kétsávos szakaszt adtak át a 21-es főúton Nógrád megyében, Szurdokpüspöki és Pásztó, valamint Pásztó és Mátraszőlős között összesen 8,2 kilométeren készült el a főút kétsze...
A HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. uniós támogatásból növeli aszfaltgyártási kapacitásait két telephelyén, Abasáron és Salgótarjánban.
Immár tizedik alkalommal köszöntötték koncerttel az újévet a József Attila Művelődési Központban, az egész estés koncert előtt Fekete Zsolt polgármester évindító ünnepi beszédet mo...
A salgótarjáni önkormányzat és a Baptista Szeretetszolgálat február végéig naponta több száz adag meleg ételt oszt szét négy helyszínen.
A Nógrád megyei álláskeresők 52 százaléka alacsony iskolai végzettségű, képzésüket ezért kiemelten kezeli a megyei kormányhivatal, hogy javuljanak elhelyezkedési esélyeik.