Nagy Márton, az MNB alelnöke elmondta: a növekedési kötvényprogram elindításával elkezdődhet egy egészséges verseny a bankhitelek és a kötvénypiaci forrásbevonás között, a vállalat...
Az építőipari kis- és középvállalkozásokat célzó támogatás feltételeinek módosítását kezdeményezte a Magyar Mérnöki Kamara, javasolva, hogy a pályázatot terjesszék ki a mikrovállal...
Május közepéig lehet jelentkezni a Magyar Nemzeti Bank és több egyetem közös, pénzügyi tudatosságfejlesztő ötletpályázatára.
Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette: ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak ...
A Magyar Nemzeti Bank közzétette 330 pontos Versenyképességi programját, melynek célja, hogy a kkv-szegmensben 7 százalék feletti termelékenységnövekedést fenntartsa.
A Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások adhatják be támogatási kérelmeiket a 4,5 milliárd keretösszegű eszközbeszerzéseket támogató pályázati felhívásra.
A Magyar Fejlesztési Bank halasztott tőketörlesztéssel és fix kamatozással kínál új hitelprogramot a vállalkozásoknak
György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár sajtótájékoztatón közölte: a kormány a 2017-ben indított beszállítófejlesztési programmal segíti a hazai k...
Egyenként akár 50 millió forint magvető befektetést és akcelerációs szolgáltatásokat vehetnek igénybe az MVM Edison startup versenyének győztesei; az MVM Csoport harmadik alkalomma...
Csaknem kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 141 vállalkozás a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása program keretébe...
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében negyvenmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása" és az "Álláskeresők ...
A Start it @K&H inkubátorprogram újabb 10 startup céggel bővült a cég ezzel még aktívabban járul hozzá az innovatív hazai startupok sikeres vállalkozássá válásához, illetve ahhoz, ...
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára közölte: a kormány megduplázza az építőipari beruházások támog...
Megjelent a munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek pályázati felhívása 4 milliárd forintos keretösszeggel.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében közel 60 milliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése...