Új szakaszt adtak át a 21-es főúton

Két új, kétsávos szakaszt adtak át a 21-es főúton Nógrád megyében, Szurdokpüspöki és Pásztó, valamint Pásztó és Mátraszőlős között összesen 8,2 kilométeren készült el a főút kétszer kétsávosra szélesítése 14,3 milliárd forintból.

A Pásztó közelében, a 21-es főúton tartott ünnepségen Homolya Róbert, közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: az M3-as autópálya és Salgótarján közötti 21-es főút korszerűsítése több szakaszban valósul meg, 2019 első félévére megépül a teljes 52 kilométeres út, így gyorsforgalmú úthálózaton, kétszer két sávos úton lesz megközelíthető Salgótarján.

 

Új szakaszt adtak át a 21-es főúton

Szurdokpüspöki és Pásztó, valamint Pásztó és Mátraszőlős között összesen 8,2 kilométeren készült el a főút bővítése


Kitéert arra, hogy a Modern városok programban kiépítik a Salgótarjánt elkerülő utat is, és a 21-es főutat bekapcsolja a szlovákiai gyorsforgalmi úthálózatba, a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. már elkezdte ennek előkészítési munkáit. Emellett a térségben nagyobb fejlesztés a Bátonyterenye és Ózd közötti 23-as és 25-ös főutak felújítása is. A 21-es főúton Nógrád megyében még hiányzó szakaszok (Tar-Mátraverebély és Mátraverebély-Bátonyterenye között) megépítését 2019 második negyedévére prognosztizálják.

MTI/T.D.