Szabadidős rendőrök a kamerák előtt? - Salgótarján

Salgótarján - Vagyonvédelmi konferenciát rendezett kedden a városi rendőrkapitányság a „Salgótarján közterületein elkövetett jogsértések visszaszorításának komplex programja” című projekt keretében.
A városi térfigyelőrendszer működését Nádasdi Gyula, a Nádasdi Elektro Biztonságtechnikai Kft. vezetője mutatta be. Mint mondta, a három darab vezérelt kamera nagy látószögben hatékony, az akár huszonnégyszeresére is nagyítható felvételeken az emberi arcok is felismerhetők.

Szeretnék fokozatosan növelni ezek számát, a kiváltott fix kamerákat pedig, amelyből jelenleg öt darab van, szűkebb területre fogják telepíteni. A jelenleg használt huszonnégy órás videofelvevő helyett pályázati forrásoknak köszönhetően modern digitális rögzítőt építenek be.

A konferencián kiderült: a tervek szerint a monitorok figyelését huszonnégy órás szolgálatban, szabadidős rendőrök végzik majd. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a térfigyelő kamerákat üzemeltető alapítvány már megkötötte az erről szóló megállapodást, azt azonban az országos rendőrfőkapitánynak is jóvá kell hagynia, ami eddig még nem történt meg.

Salgótarján bűnügyi helyzetéről Koncsek Zoltán alezredes, a városi rendőrkapitányság osztályvezetője adott tájékoztatást, az üzletek biztonsági őreinek feladatait és jogait pedig Gordos Tibor, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara titkára ismertette. Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőrszövetség elnöke a polgárőrség feladatáról, s szűkebb hazánkban betöltött szerepéről szólt. A szekcióüléseken a vagyon elleni bűncselekményeket elemezték a résztvevők.


Forrás: www.nmedia.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Szabadidős rendőrök a kamerák előtt? - Salgótarján

Salgótarján linkajánló: salgotarjanlink.mconet.biz

Képeslapküldő – Salgótarján: Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu