Salgótarján - Tűzégette művészet
A képek közel 800 fokon égtek a kemencében. Hogy a létrehozók hány fokos alkotói tűzben égtek, nem tudom. Egy biztos, valamennyiükben ott égett a bennük élő művészi kifejezésmód megvalósításának a vágya.
A salgótarjáni Wamsler Se Háztartástechnikai Európai Részvénytársaság jóvoltából, amely helyet, anyagot, égetési lehetőséget biztosít az alkotók számára, a XIX. alkalommal került megrendezésre a Nógrád megyei tűzzománc-képzőművészeti tábor. Ha pontos akarok lenni, azt kell mondanom, hogy az augusztus 4-én kezdődő kéthetes tábor több mint megyei, hiszen az ország más részéről is érkeztek művészek. A tábor iránt, amely annak idején Czinke Ferenc szervezésében és művészeti vezetésével kezdődött, minden évben nagy az érdeklődés, de a hely erősen befolyásolja a felvevők számát.
A 2008-as tűzzománctábor résztvevői: Salgótarjánból Lórántné Presits Lujza, Losonczy Ildikó, Ujhelyiné Csincsik Orsolya, Hertelendy Mária Zsuzsanna, Balogh Ivánné, Sztremen Krisztina, Bakos Jánosné, Gressainé Lóránt Lujza, Berencsikné Gedeon Hajnalka, Romhányi Olga. Balassagyarmatról Bacsúr Sándor, Szécsényből Szenográdiné Végh Erzsébet, Szurdokpüspökiből Perényi Anna, Miskolcról Demeter Marianna, Lőrincz Róbert, Hatvanból Maldrik Gábor, Veszprémből Csonka Ibolya, Budapestről Balázs Ferenc. Egy pár olyan fiatal is helyet kapott az alkotók között, akik kedvet, elhivatottságot éreztek a képzőművészet iránt, erre a pályára készülnek. A helyért, az anyagét, a szállásért a tábor lakóinak nem kell fizetni. Ezt azzal köszönik meg, hogy az elkészült képek közül hármat – négyet a gyárnak ajándékoznak. Ősszel az alkotók a megyei könyvtárban egy kiállításon mutatkoznak be.
Augusztus 15-én Kazáron az ottani háromnapos rendezvénysorozathoz kapcsolódva, a most készült képekből egy kiállítás lesz, amelyet 17 órakor Romhányi Olga, a tábor egyik résztvevője nyit meg. Az alapító tagok közé tartozik Lórántné Presits Lujza, aki 16 éve a tábor művészeti vezetője. – Csak az elismerés, köszönet hangján szólhatunk a gyár vezetőjéről, azokról, akikkel mindennapi kapcsolatban állunk, a zománcüzem dolgozóiról, akik Bolla Mária vezetésével nyugodt feltételeket teremtenek a munkánkhoz, biztosítják a szükséges lemezeket, festékeket, és nagy felelősséggel, odaadással végzik az égetést – fejezte ki elismerését a tábor művészeti vezetője. A közösség alkotó munkájáról azt mondta – jó kis alkotóközösség, ahol nincs rivalizálódás, féltékenység, mindenki szívesen átadja tapasztalatait a másiknak.
Az alkotóknak megvan a maga forma, színvilága, így egyedi alkotások születnek. Lórántné Presits Lujza nagy szerelmese a tűzzománcnak. Igen gazdag a szín és motívum világa. A fémlapra festett érzéseit, gondolatait a tűz örökre beégeti az anyagba, hogy képeivel maradandó örömet, esztétikai élményt nyújtson. A balassagyarmati Bacsúr Sándor annak idején a főiskolán ismerkedett meg a tűzzománc technikával. Az elmúlt évtizedekben, mint rajztanár a festészet számtalan technikáját alkalmazta, de az utóbbi évtizedben jószerével már csak tűzzománccal dolgozik. – A égetés során megváltozik a kép színvilága, de ezt kellő gyakorlattal meg lehet tanulni – mondta a tűzzománc technikában jártas művész, akinek már több száz alkotása van. Elkészítette Nógrád várainak, templomainak sorozatát és sok más témájú képet.
Hertelendy Zsuzsanna gyermekkora óta imád rajzolni, festeni, aki annak idején Czinke Ferenctől és Losonczy Ildikótól tanulta meg a technikát, a tábor jó hangulatát, a másikra való odafigyelést, a kialakult művészi barátságot, az alkotás örömét hangsúlyozta. Társai azt mondták, hogy Balogh Ivánné Erzsike az egyik legtermékenyebb alkotó. – Tény, hogy imádok festeni, naponta 8–12 órát is dolgozom. Számomra a festészet az önkifejezés mellett örömet is jelent. Dolgozom olajjal, akvarellel, pasztellel, szeretem a tűzzománcot. A táborba úgy jövök, hogy előre átgondolom, megtervezem, mi az amit szeretnék megfesteni. Tizennyolcadik alkalommal veszek részt a tábor életében, jó dolognak tartom, hogy lehetőséget biztosítanak a számunkra – vélekedett. – Akik itt vagyunk, valamenynyien szeretjük a tűzzománc technikát. Most friss nyugdíjasként remélhetőleg több időm lesz a festészetre – így Bakos Jánosné Julika.
– Egészen jó, amit készítesz – dicsérte Losonczy Ildikó az egyik fiatalt. Ildikó mindenkinek önzetlenül, szívesen segít. Itt senki sem őrzi szakmai titkait, megosztja a tapasztalatait a társakkal – mondta az igen széles alkotói skálával rendelkező, szerény művészlélek. – Hozzám az ikonfestészet, az ami igazán közel áll, de a tűzzománcban kiélhetem alkotó fantáziám – fogalmazott Csonka Ibolya.
Igen színes a miskolci Lőrincz Róbert alkotói palettája, amelyet újabb „színnel” a tűzzománccal szeretett volna tovább „színesíteni”. Ezért évekkel ezelőtt felvette a kapcsolatot a nógrádi alkotókkal. – Nemcsak a tűzzománcot, az itteni embereket is a szívembe zártam, minden nyáron örömmel jövök a táborba – mondta őszintén.
Forrás: www.nport.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Salgótarján - Tűzégette művészet
Salgótarján linkajánló: salgotarjanlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Salgótarján: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu