Balog Zoltán Salgótarjánban beszélt az adósságátvállalásról

Az Emberi Erőforrások Minisztere Székyné dr. Sztrémi Melindával, Salgótarján polgármesterével tárgyalt az önkormányzat adósságának átvállalásáról.

Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester


Ezt követően bejelentették: a nógrádi megyeszékhely jelenleg fennálló tartozása 1,1 milliárd forint. Ezt - a tavaly már átvállalt 2,1 milliárdon túl - most átvállalja az állam, így Salgótarján az idei költségvetést már tartozások nélkül tervezheti.

Balog Zoltán miniszter hangsúlyozta: a hitelátvállalások mellett átszervezték a feladatellátást és a finanszírozást is, így biztosított, hogy az önkormányzatok nem fognak újra eladósodni.

Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy 2007-2010 között mindössze 32 millió forint rendkívüli kormányzati támogatást kapott a város, ezzel szemben 2010-2013 között 3,2 milliárdot.



Forrás:szekyne.hu

-tk-