Az SBTC százéves fennállását ünnepelték Salgótarjánban

Az SBTC fennállásának 100. évfordulóját ünnepelték Salgótarjánban; a rendezvényen bemutatták az ez alkalomra kiadott könyvet, és megnyitották a 13 szakosztályt ismertető sporttörténeti kiállítást is.

A Salgótarjáni Torna Club (STC) 1920. május 13-án alakult meg a munkások sportköreként, és 1925-ben, a helyi bányavállalat támogatásának elnyerésével vette fel nevébe a bányászt rövidítő B betűt. Vámos Tibor, a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyigazgatója az ünnepi közgyűlésen úgy fogalmazott: száz éve a sportot szerető helyi emberek a sportélet fellendítéséért létrehoztak egy klubot, kezükbe vették az egyes sportágak fejlesztését, versenyek rendezését, ezzel az itt élők embereknek adtak hitet, és pozitív példát mutattak a jövő generációinak, erről, és az elmúlt száz év eseményeiről csak tisztelettel és érzelemmel szabad beszélni. Kitért rá: az SBTC a magyar sportnak olimpiai bajnokokat, világbajnoki érmest, számos kiválóságot adott, vagy éppen játékost az Aranycsapatba is.
 
sbtc-100eves
 
Labdarúgásban az SBTC volt az első bányászcsapat, amely a legmagasabb osztályban szerepelt Magyarországon, és nagyon sokáig meghatározó szerepet játszott: ötször volt a vidék legjobbja, négyszer jutott be a Magyar Kupa döntőjébe, egyszer pedig indult az UEFA-kupában is - ismertette. Győr Béla, a MOB Magyar Olimpiai Akadémiájának főtitkára az ünnepségen az akadémia tanácsa tiszteleti jelvényével tüntette ki az SBTC-t, amelyet Babják János klubelnök vett át. Fekete Zsolt polgármester azt emelte ki, hogy bár a név többször változott, a "Stécé" címerében lévő két egymást keresztező kalapács utal Salgótarján bányászmúltjára, és az összetartozásra is. A Salgótarján emblematikus, fekete-fehér színeket viselő egyesületének emléket állító "100 év képekben - Az SBTC évszázados története" című kötetet méltatva Dániel Zoltán alpolgármester ismertette: 13 szakosztály, több ezer sportoló, több százezer szurkoló, bajnoki címek, olimpikonok, öröm és bánat, győzelem és kudarc elevenedik meg fekete-fehér formában, a szó átvitt és konkrét értelmében is az album 144 oldalán. A kiállításon külön falat kaptak a kiemelkedő sportolók, láthatók érmek, plakátok, újságcikkek, sporteszközök. 
 
MTI/T.D.