„Kérjen kölcsön tablettát!” - Salgótarján
Salgótarján - "Utolsó gyógyszereinek egyikét fogyasztotta el az agytrombózisban szenvedő férfi, ezért felesége az ideggondozóba sietett, hogy felírassa számára a pirulákat.
Recept helyett időpontot kapott – májusra – majd egy jó tanácsot: ha másképp nem jut hozzá a tablettához, kérjen kölcsön valakitől.
Az új egészségügyi rendeletek egyre több embernek okoznak kellemetlenséget. Ezt bizonyítja a salgótarjáni Terenyei Béláné meghökkentő esete is, aki tegnap kereste fel szerkesztőségünket és a következőket tudatta: férje immár tíz éve agytrombózisban szenved, mozgássérült, gyógyszerét eddig háziorvosa írta fel – a bemutatott kórházi zárójelentés ellenében – kedvezményesen. Az új szabályzatok értelmében a nőnek áprilisban már az ideggondozóba kellett mennie azért, hogy felírassa férjének a szokásos havi pirulákat, amelyek éppen aznap fogytak el. Az intézményben azonban nem kapott receptet, adtak viszont időpontot: május 10-re. Az asszony kétségbeesett, hiszen férjének a tablettákat folyamatosan szednie kell. Megkérdezte: mit kell tennie ahhoz, hogy hozzájusson a gyógyszerhez? „Kérjen kölcsön valakitől” – tanácsolták neki.
Mindezzel kapcsolatban megkerestük dr. Kocsis Edit pszichiátriai gondozó-vezető főorvost, aki a következőkről adott felvilágosítást: látatlanban nem írhatnak fel gyógyszert a beteg számára, ez ugyanis szabályba ütközik. Az ilyen esetekben a megromlott egészségű embereket mentővel kell az intézménybe szállítani, kartont kell készíteni, fel kell venni az adatokat, valamint pontos kivizsgálást kell alkalmazni annak érdekében, hogy a számukra legjobb készítményt kapják. A probléma abban gyökeredzik, hogy ezek a tabletták általában kilencvenszázalékos támogatással válthatók ki, amit eddig a háziorvos javaslat ellenében is felírhatott, most viszont az új szabályok értelmében már csak maga az intézmény rendelkezhet azokról.
– Sokan nincsenek tisztában azzal sem, hogy a körzeti orvos is felírhatja ezeket a készítményeket, ekkor azonban csak ötvenszázalékos kedvezmény van rájuk. Ebben a konkrét esetben megoldást jelenthet ez az út, valamint az, ha a beteg személyesen megy el és a kivizsgálást követően íratja fel a pirulákat – mondta dr. Kocsis Edit, hozzátéve: ekkor a kötelező vizsgálatok után megállapítják, hogy milyen gyógyszert kell szednie a betegnek, majd hat hónapra egy úgynevezett javaslatot írnak, amely feljogosítja a körzeti orvost arra, hogy fél éven keresztül ugyanilyen feltételek mellett ő is felírhassa a gyógyszert."
Forrás: www.nmedia.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: „Kérjen kölcsön tablettát!” - Salgótarján
Salgótarján linkajánló: salgotarjanlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Salgótarján: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz