Élő örökség - Nógrád megye kulturális és természeti kincsei

A salgótarjáni Baglyas-kő területén folyt az a most lezárult régészeti projekt, amely az Élő örökség nevet viseli, és Nógrád megyekulturális és természeti örökségeit mutatja be. A leletekből kiállítás nyílik. 

A Nógrád megyei településen végbemenő ásatások és feltárások leleteit a Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpont kiállításán tárják a nagyérdemű elé. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának közlése szerint a talált történelmi ereklyék alapjaiban változtatják meg a megyéről kialakult képünket.

A projekt keretében kiépült egy szabadtéri archeopark, amely által egy régészeti szelvényt lehet szemügyre venni, illetve mobil applikáció is született, de workshopokat is szerveznek, emellett infrastrukturális fejlesztések várhatók még a jövőben.

 

Az egykori vár elővédművének árka kapuzattal
Az egykori vár elővédművének árka kapuzattal 
 

Az Interreg VA Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program, vagyis az Élő örökség projekt egyfajta kulturális áramlást is jelent Szlovákia és Magyarország közt, hiszen a történelem során tartoztak mai szlovákiai települések is Nógrád megyéhez. A projektet 2, 1 millió euróból finanszírozták, három éven keresztül folytak a munkálatok.  

 

M. A .

Forrás és fotó: Bükki Nemzeti Park