Uniós forrásból újul meg a nemzeti kegyhely Nógrádban

Főként Európai Uniós forrásból finanszírozzák a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely felújítását Nógrád megyében.
A Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely az egyik leglátogatottabb római katólikus kegyhely. Az idő azonban már igencsak eljárt felette és megérett egy alapos felújításra. Az Észak-magyarországi Operatív Program támogatásának köszönhetően, a közel 2,5 milliárd forint összköltségű felújítás még az idei évben megkezdődhet. A munkálatok várhatóan 2014. novemberében érnek véget. A beruházás keretein belül felújításra kerül az oltárépítmény, átépítik a zarándokházat és készül egy új fogadóépület is.

Megújul a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely
A kegyhely az Észak-magyarországi Operatív Program támogatásával újul meg


A felújításnál nagy hangsúlyt fordítanak arra is, hogy a kegyhely „kereksszékbarát" legyen, így a Szűzanya szobrot is áthelyezik. A szobor számára a támfalban alakítanak ki egy fülkét, hogy a megközelítéséhez ne legyen szükség lépcsőzésre. A zarándokok megérinthetik majd a szobrot és készítenek egy gyertyagyújtásra alkalmas részt is. A rendház is komoly felújítások részese lesz. Új vizesblokkokat és főzőkonyhát alakítanak ki és építenek egy hatalmas redezvénytermet is. Az épületen kívül a kerthelyiség is megszépül, egy szabadtéri rendezvények megtartására is alkalmas füves területet hoznak létre az épületszárnyak között. A munkálatok a tervek szerint 2014 novemberére készülnek el.

(képek forrása: www.szentkut.hu)

-BT-