Sürgősségi osztályt avattak a balassagyarmati kórházban

Új sürgősségi osztály létesült a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézetben. A december elejére befejeződött fejlesztés több mint 300 millió forintba került.
Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere az átadási ünnepségen elmondta, hogy a projekt 340 millió forintos költségeinek fedezésére a város 293 millió forintos támogatást nyert el, a fennmaradt 46 millió forintot pedig az önkormányzat saját forrásból biztosította. A beruházás során a Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet épületszárnyait 181 négyzetméterrel bővítették, a tetőn pedig egy helikopter-leszálló is kialakításra került. A polgármester hozzátette, hogy a felnőtt mellett gyermek sürgősségi osztály is létesült, a megfelelő egészségügyi ellátás biztosításához pedig az újonnan beszerzett értékes műszerek és eszközök járulnak hozzá.

Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere elmondta, hogy a kórház 340 millió forintos beruházásából 293 millió forintot támogatás útján finanszíroztak.

Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere (Fotó: balassagyarmat.hu)

Cserháti Péter, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a balassagyarmati az egyike azon 17 határ menti kórháznak, amely felajánlotta segítségét a Szlovákiában kialakult kórházi válsághelyzet átvészelésére. Szükség esetén tehát a Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet is fogadhat szlovákiai betegeket, illetve egy esetleges tömegbaleset sérültjeit.

-W-