Salgótarjánban hátrányos helyzetű gyerekeken segítenek


Reinhold és Carmen Würth Alapítvány és a több mint két évtizede Magyarországon működő Würth Szereléstechnikai Kft. alapítványa nehéz helyzetben lévő gyerekenek szervez tábort Salgótarjánban.
Kun Pál, az alapítvány elnőke közölte, hogy a városban lévő Salgó Hotelben hatvan 10-14 éves gyerek nyaralhat 1 héten keresztül. A tábort idén rendezték meg tizenkilencedik alkalommal és több mint 2000 gyerek vehetett már részt. A szervezők arra is odafigyelnek, hogy a gyerekek a programok és a szórakozás mellett megtanulják az élővilág fontosságát is.  AZ ENSZ tagállamok által szervezett Víz konferenciát Magyarországon tartják és a víz fontossága is kiemelet szerepet kap a tábor programjában.

AWürth Szereléstechnikai Kft. a gyerek tábor egyik támogatója
A Würth Szereléstechnikai Kft. támogatja a gyerekek nyaralását és pihenését


A gyerekek programjai között szerepel egy kirándulás a Zagyva forráshoz , melynek megkósolják a vízét majd tovább kísérik a víz útját megközelítőleg 6-8 km-en keresztül. A programban szerepel többek között, hogy ellátogatnak Salgó várába, Boszorkánykőre és a bányatavak vidékére, ahol tájékoztatást kapnak a bányák világáról és megismerhetik az erdő élővilágát is. A programban résztvevő gyerekek kiválasztásáról a Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetségének Magyarországi Egyesülete dönt és a kísérő pedagógusokat is ők bíztosítják.

G. R.