Nógrád megye több pénzt kap közfoglalkoztatásra

Nógrád megye a 2013-as évre több pénzt kapott a Start mintaprogram megvalósítására, így az idei évben több közfoglalkoztatott alkalmazására lesz lehetőség.
A közfoglalkoztatásra szánható keret a tavalyihoz képest 62 százalékkal nőtt, így közel 3,6 milliárd forint áll a megye rendelkezésére. A foglalkoztatás lehetőségeinek tárháza is nőtt, így a helyi munkalehetőségek kihasználása is megengedett. 50 embernek ad majd munkát a biomassza megújuló energia használatának lehetősége, melynek keretében 25 önkormányzat elavult fűtésrendszere kerül korszerűsítésre.

Több közmunkás dolgozhat 2013-ban Nógrád megyében

3,6 milliárd forint áll rendelkezésre a közfoglalkoztatára Nógrád megyében

1727 nógrádi álláskereső kap lehetőséget közfoglalkoztatási programban való részvételre. Többirányú mintaprogramok is indulnak, ami azt jelenti, hogy a helyi lehetőségeket figyelembe véve adnak munkát a közfoglalkoztatottak számára. Például a mezőgazdasági Start mintaprogramban 676-an vehetnek részt. A program keretén belül állattartási és növénytermesztési munkálatokban vesznek részt a közfoglalkoztatottak. Ezen kívül a hagyományos foglalkoztatásra is van lehetőség akár napi 6-8 órában is, azokon a településeken, ahol nem indul kistérségi startmunka program. Az idei évben összesen 3763 ember állhat munkában a közfoglalkoztatás keretén belül Nógrád megyében.

 

-BT-