Mélyszegénységben élőknek segítnek Nógrádban

Nógrád megyében segítik a mélyszegénységben élők lakásfelújítását a Prezi informatikai cég önkéntesei.
A Prezi, a Habitat for Humanity, a Bagázs Egyesület és a Nógrád Megyei Cigány Kissebségi Képviselők és Szószólók Szövetsége közösen indít programot a mélyszegénységben élők életkörülményeinek javítása érdekében. Januárban már meg is kezdik a műszaki felméréseket a Nógrád megyei Mátraverebélyen és Bátonyterenyén valamint a Pest megyei Bagon. A program célja, hogy egyrészt javítsanak a mélyszegénységben élők lakhatási problémáin másrészt javítsák a szegregált közösségben élők érdekérvényesítői és együttműködési képességét is.

Komoly lakhatási problémák a romáknál
Mélyszegénységben élők lahatási gondjain segítenek


A Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége Mátraverebélyen és Bátonyterenyén is üzemeltet tanodákat és az oda járó gyermekek családjai közül választották ki azokat, iknek a legjobban kell a segítség. Mátraverebélyen a családokkal együttműködve készítik el a felújítási terveket és annak költségvetését, míg Bátonyterenyén már megkezdték egy szerszámkölcsönző kialakítását. A kölcsönző célja, hogy az ott élők önállóan is végezhessenek felújítási munkálatokat ingatlanjaikon. Ezen kívül egy komplex telepi program kidolgozásán is dolgozik a Szövetség a Habitattal együttműködve, hogy segítsenek a családok helyzetén.

 

(Képek forrása: nmckkszsz.hu)

 

-BT-