Komoly turisztikai fejlesztések Nógrád megyében

200 millió forintot is meghaladó turisztikai fejlesztés kezdődik Nógrád megyében, melynek keretében többek között a Drégely vár is feltárásra kerül.
Az Észak-magyarországi Operatív Program pályázatán Drégelypalánk önkormányzata 235,5 millió forintos támogatást nyert, melynek segítségével turisztikai fejlesztéseket tudnak megvalósítani. A beruházás keretén belül interaktív múzeumot hoznak létre, tanösvényt alakítanak ki és Drégely vár feltárását is tovább folytatják. A Drégely vár fontos turisztikai látványosság, hiszen a nemzeti örökség részét képezi.

Folytatják a Drégely vár feltárását
Sok túrista keresi fel a Drégely várat Nógrád megyében


A Drégely várnak évente több mint 12 ezer látogatója van, de nagyon kevés turista tölt el több időt a településen. A fejlesztések fő célja, hogy Drégelypalánk és ezáltal Nógrád megye is turisztikai célponttá váljon. A beruházás keretében kialakítanak egy tanösvényt, melyen 10 állomás mutatja majd be a helyi történelmet. A tanösvény a felújított várhoz vezet majd. Korszerűsítik a Schaffer kút környékét új asztalokat, padokat és hulladékgyűjtőket alakítanak ki valamint illemhelyeket is kihelyeznek.

A támogatás keretében megvalósuló fejlesztések egyik legfontosabb része az inaktív múzeum és turisztikai központ kialakítása. Helye a Szondi-kiállítóhelyként működő épület és a mellette lévő parasztház lesz. A felújított épületben bemutatják majd a helyi néphagyományokat, a drégelyi csatát és kisfilmeket is vetítenek majd a történelmi eseményekről valamit a vár rekonstrukciójáról is.

 

-BT-