Kevesebb álláskereső, több munkahely Nógrádban

Az idei évben a foglalkoztatottak száma nőtt, az álláskereső munkanélküliek száma pedig csökkent Nógrád megyében.
Javulni látszik a munkanélküliség Nógrád megyében, mely elsősorban a közfoglalkoztatásnak illetve a gazdálkodó szervezetek munkaerő igény növekedésének tudható be. A jó hírről a Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója nyilatkozott nemrégiben egy sajtótájékoztató keretében. Bár a pályakezdő munkanélküliek száma minimálisan emelkedett az elmúlt évhez képest, a munkakeresők száma jelentősen csökkent. A csökkenés intenzitása országos szinten is kiemelkedőnek mondható.

Nőtt a foglalkoztatottak száma Nógrád megyében
Csökkent a munkanélküliség Nógrád megyében

 

Igen komoly eredmény, hogy Nógrád megye országos szinten első helyen ál a lakosság foglalkoztatottságának szempontjából. Ezt jelentősen elősegíti az a tény, hogy a megyében több olyan dinamikusan fejlődő gazdálkodási szervezet van jelen, amelyeknek folyamatosan bővül a munkaerő igényük. Ezen kívül több új vállalkozás is települt a megyébe, melyek szintén új munkahelyeket teremtettek. Ezen kívül magas a közfoglalkoztatottak száma is. Az is nagy pozitívumnak számít, hogy a legtöbb új munkahelyhez még támogatási igényt sem nyújtottak be.

 

-BT-