Januártól állnak munkába a járási hivatalok Nógrád megyében

2013. januártól Nógrád megyében 6 járási hivatal áll munkába és minden járási hivatalban hat szakigazgatási szervezet lesz megtalálható.
2013. januártól a járási hivatalok gyámhivatali, építésügyi, földhivatali, állategészségügyi és élelmiszerellenőrző, munkaügyi és népegészségügyi feladatokat fognak végezni, ezekben a területekben intézhetik ügyeiket a Nógrád megyeiek az új hivatalokban. A járási hivatalok a kormánymegbízott irányításával fognak működni, de szakmailag teljesen önálló egységet alkotnak majd.

Járási hivatalok 2013-tól Nógrád megyében
Leegyszerűsödik az ügyintézés a járási hivatalok bevezetésével

A változásokból a megye lakói csupán annyit fognak érzékelni, hogy egyszerűbben, gyorsabban fogják tudni elintézni az ügyeiket, mint korábban. A hat járási székhely Balassagyarmat, Bátonyterenye, Pásztó, Rétság, Salgótarján és Szécsény lesznek. Az ügyfelek számára a változás olyannyira nem lesz feltűnő, hogy az ügyeik intézéséhez ugyan abba az épületbe kell majd menniük és ugyanazokkal az ügyintézőkkel fognak találkozni akikkel korábban is. A változás sokkal inkább technikai illetve irányítási szempontból fontos.

 

-BT-