A Balassi Bálint Megyei Könyvtár nehéz helyzetben

Üzlethelyiségekként és irodákként hasznosítják a jövőben a Balassi Bálint Megyei Könyvtár földszinti helyiségeit. Hétszázhúsz négyzetméterrel szűkül Salgótarjánban a Nógrád megyei könyvtár.

A Palócföld irodalmi és közéleti folyóirat szerkesztőségét, a könyvtári helyismereti gyűjteményt, a digitális olvasótermet és az intézményi dolgozók asztalait már átköltöztették az emeleti olvasótermekből leválasztott emeleti részekbe. A városközponti épület átalakítása még tart, a kivitelezőnek március 8.-ra, azaz éppen Nőnapra kell végeznie. A tavalyihoz képest idén negyvenkét millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak a megyei fenntartású kulturális intézmények Nógrádban.

 

Balassi Bálint Megyei Könyvtár

 

Balassi Bálint Megyei Könyvtár


Az elmúlt három évben összesen másfél milliárd forinttal csökkent az állami támogatás mértéke, miközben a feladataik nem változtak. Az idei költségvetésükben jóval 10% fölötti a hiány. A költségvetést most úgy próbálják meg kezelni, hogy már a működtetéshez is kölcsönt vesznek fel, s minden intézményüknél megszorítások lesznek. A megváltozott helyzetben az épületet alig fűtik, a legtöbben a kabátot sem veszik le, és kevesebb időt töltenek az épületben.

 

Balassi Bálint könyvborító és jelképezés

 

Balassi Bálint


A földszinti termek kiürítésével is sokat spórolhatnak a rezsin. Salgótarjánban már annak a lehetősége is felmerült, átalakítják a Balassi Bálint Megyei Könyvtár földszintjét. A várossal közös fenntartású intézmény előadótermeiben már eddig is rendszeresek voltak a kirakodóvásárok. A Balassi Bálint Könyvtár egyébként 1988-ban került az új épületébe. Közel háromszázezer dokumentumot őriznek itt. Évente hetvenezer látogatója, s tízezer beiratkozott olvasója van az intézménynek, amely Nógrádban mozgókönyvtári szolgálatot is biztosít.


(Forrás: Balassi Bálint Könyvtár Honlapja)


Szóljon hozzá a fórumon!