Lopás vádjával vettek őrizetbe több személy Balassagyarmaton

 Négy személyt fogtak el a Balassagyarmati Rendőrkapitányság járőrei lopás bűntette miatt.

 A lopást az egyik közterület felügyelő észlelte, majd értesítette a rendőrséget. Ezt követően elfogták mind a négy embert, aki a bűncselekményt elkövette. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indít eljárást a tettesek ellen. B. Alex 21 éves, R. Renátó 24 éves, K. Erzsébet 43 éves, R. Győzőné 48 éves és egy 17 éves balassagyarmati lakos volt benne a lopásban.

 

\"\"

Hamar elfogták a tolvajokat

 

 

 A gyanúsítottak 2014. május 27-én a városi önkormányzat tulajdonában álló épület alumínium szigetelését lebontották és zsákokban összekészítették. Ameddig a rendőrség nem érkezett a helyszínre addig a közterület felügyelő tartotta vissza őket. A tetteseket ezután hamar elfogták és a rendőrkapitányságon előállították majd kihallgatták.

 

 

 

N.O.