Nem változik Nógrád megye neve

A megyei önkormányzat nem támogatja, hogy Nógrád neve Nógrád-Hont megyére változzon.

A képviselők úgy ítélték meg, hogy Nógrád és Hont vármegye közös története rövidnek mondható, és a Honttól átcsatolt három település nem nevezhető a múltat továbbörökítő kapcsolódási pontnak, így a megyenév módosítása éppen a történelmi folytonosságot nem tükrözné. A közgyűlés ülésén Skuczi Nándor elnök ismertette: a Miniszterelnökséget akkor vezető miniszter, Lázár János 2017 márciusában kérte, hogy az önkormányzat alkosson véleményt a kérdésben. A miniszter azért javasolt névváltoztatásokat, mert úgy gondolta, hogy a megyék elnevezései ma sem tükrözik teljesen a történelmi Magyarország vármegyéinek örökségét.

 

Nem ért egyet Nógrád megye nevének megváltoztatásával az önkormányzat

Skuczi Nándor elnök szakmai állásfoglalást kért a megyei levéltártól

 

A megyei közgyűlés elnöke szakmai állásfoglalást kért a megyei levéltártól, amely szerint a gazdaságföldrajz, oktatás, kultúra területén csak eseti jelleggel, felszínesen lehet bemutatni kapcsolatot a megyék között, így nehezen határozható meg a Hont megyei identitás Nógrád megyéhez viszonyítva. A Nógrád megyei képviselők kérdések, észrevételek nélkül, egyhangúlag hozták meg a döntést.

 

MTI/T.D.