Hűtőház és gyümölcsfeldolgozó épül Szécsényben

A Nógrád megyei településen a Házikó Farm Kft. és az önkormányzat közös beruházásaként hűtőház épül 2019 tavaszára, nyárra pedig egy gyümölcsfeldolgozó építését tervezik.

Stayer László Szécsény polgármestere a hűtőház alapkőletételi ünnepségén elmondta: a 2016 júliusában közösen létrehozott HáziCool Kft. 115 millió forintos támogatást nyert el a Területfejlesztési Operatív Program pályázatán. A városvezető a három éve indított helyi gazdaságfejlesztési program komoly eredményének nevezte a hűtőház megépítését, amely szavai szerint a környék gazdálkodóinak bázisa lesz.

 

Hűtőház és gyümölcsfeldolgozó épül Szécsényben

2019 nyarára gyümölcsfeldolgozót is építenek 400 millió forintos beruházásban


A hűtőház év végére épül meg 140 millió forintból, az engedélyezések és a próbaüzem után tavasztól működik. A hűtőházzal egy telephelyen a Házikó Farm Kft. 2019 nyarára gyümölcsfeldolgozót is épít 400 millió forintos beruházásban a vidékfejlesztési program 50 százalékos támogatásával, ahol tartósítószermentes, frissen préselt gyümölcslevet állítanak elő. Balla Mihály, a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője kedvezőnek nevezte, hogy a megye területfejlesztési operatív programjába illeszkedve egy önkormányzat és vállalkozás közösen dolgozik a helyi termékek előállításán. 

 

MTI/T.D.