Nógrád megye

Komoly turisztikai fejlesztések Nógrád megyében

200 millió forintot is meghaladó turisztikai fejlesztés kezdődik Nógrád megyében, melynek keretében többek között a Drég...

Kevesebb álláskereső, több munkahely Nógrádban

Az idei évben a foglalkoztatottak száma nőtt, az álláskereső munkanélküliek száma pedig csökkent Nógrád megyében.

Új Főkapitány-helyettes állt szolgálatba Nógrád ...

Ferencsik Rajmond Levente 2013. Szeptember 16-án kezdte meg a munkát, mint Nógrád megye új rendőrfőkapitány-helyettese.

Augusztus 7-ig lehet jelentkezni a Miss Alpok Ad...

Minden évben, így 2013-ban is megrendezésre kerül a Miss Alpok Adria Nemzetközi Szépségverseny!
H I R D E T É S

Nográd megyében több mint 200 munkahely létesül

Nográd megye 512 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Ezáltal több mint 200 munkahely létesül a támogat...

Salgótarjánban hátrányos helyzetű gyerekeken seg...

Reinhold és Carmen Würth Alapítvány és a több mint két évtizede Magyarországon működő Würth Szereléstechnikai Kft. alap...

Nógrád megye több pénzt kap közfoglalkoztatásra

Nógrád megye a 2013-as évre több pénzt kapott a Start mintaprogram megvalósítására, így az idei évben több közfoglalkozt...

Januártól állnak munkába a járási hivatalok Nógr...

2013. januártól Nógrád megyében 6 járási hivatal áll munkába és minden járási hivatalban hat szakigazgatási szervezet le...

Több mint kétmilliárd forintos támogatáshoz juto...

Közel két és fél milliárd forintos európai uniós támogatást kap a mátraverebély-szentkúti kegyhely. A fejlesztések munka...

Három napon keresztül tart majd a Bánkitó Feszti...

Nógrád megye egyik legnagyobb szórakoztató és kulturális eseményére kerül sor július 20. és 22. között Bánkon. A Bánkitó...
H I R D E T É S

Drogprevenciós program segíti a fiatalokat Nógrá...

A 14 és 26 év közötti fiatalokat megszólító drogprevenciós programot indítanak Nógrád megye két hátrányos helyzetű, vagy...

Napkollektorokkal állítják elő a melegvizet Galg...

Napkollektoros rendszert építettek ki a Nógrád megyei Galgaguta óvodájának és iskolájának épületén. A több mint 8 millió...

Sürgősségi osztályt avattak a balassagyarmati kó...

Új sürgősségi osztály létesült a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézetben. A december elejére bef...

Tudásházat avattak Endrefalván

Tudásházzá alakították az egykori művelődési házat a Nógrád megyei Endrefalván. Az új létesítményt a kultúra és a gazdas...

Mentőkutyás vészhelyzet-szimuláció Balassagyarma...

Egy eltűnt személy felkutatására irányuló szimulációt tartottak nemrég a Balassagyarmat és Patvarc közti erdőben. A gyak...

Új turisztikai központok létesültek Nógrádban

Négy új turisztikai helyszínnel gazdagodott Nógrád megye. A több mint félmilliárd forintos beruházásoknak Balassagyarmat...
H I R D E T É S

Részletes ellenőrzés Nógrád megyében

Többen is részt vettek az egész Nógrád megyét érintő ellenőrzésen, köztük a Nógrád-megyei Rendőr-főkapitányság, a Salgót...

Egy napirendi pont miatt ült össze a közgyűlés ...

A rendkívüli közgyűlés oka, a Salgótarján és Fülek között megállapodás volt. Ezt mindkét város fontosnak tartja mert így...

Két polgármester jelölt Somokőújfalun

Idén, az időközi választásokon két polgármester , valamint 21 képviselőjelölt is jelölteti magát Somoskőújfalun, Nórgád ...

Bejött a várt eredmény Nógrád megyében

A Fidsze-KDNP jelöltje győzött öt Nógrád megyei városban, Pásztón pedig Sisák Imre polgármesternek függetlenként szavazt...