Várossá válása 95. évfordulóját ünnepli Salgótarján

2017 az évforduló jegyében zajlik a nógrádi megyeszékhelyen, a programok sorában lesz többek között 1922 perces strandröplabda, megrendezik a 95 évesek salgótarjáni találkozóját és megjelentetik a 95 év, 95 arc című kiadványt.

A rendezvények sorát nyitó díszünnepségen megemlékeztek a város első polgármesteréről, Förster Kálmánról is. Az ünnepségen Fekete Zsolt polgármester mondott ünnepi köszöntőt és évértékelő beszédet, majd átadták a kitüntető címeket és díjakat. Az emlékév jegyében megemlékeznek a 95 éves város egykori civil szervezeteiről, a költészet napján "Születésnapomra" címmel hirdetnek versíró pályázatot.

 

Átadták a kitüntető címeket és díjakat

 

A gyermeknapon a kicsik előre elkészített, városi, fekete-fehér képeslapokat színeznek ki, majd ezeket luftballonokon egyszerre engedik fel a Fő térről. A környezetvédelmi világnapon a városközponti fák törzsein elhelyezett táblákra írnak figyelemfelkeltő érdekességeket Salgótarjánról. A számos program sorában lesz várostörténeti kiállítás és vetélkedő, kegyeleti túra Zircre, Förster Kálmán sírjához, de meghirdeti a város a 95 dohányzásmentes napot és a 95 ötös begyűjtését is.

 

/T.D.