Történelmi várjátékok a hétvégén

A Füleki Vármúzeum megrencezésre kerülő várjátékok a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala, a Besztercebányai Megyei Önkormányzat és Fülek város anyagi támogatásával valósul meg.

Szombaton kézműves, akadálypálya, történelmi játékok és középkori bohóc várja a látogatókat, a gyerekek kipróbálhatják a szablyavívó iskolát, pajzsfestést, illetve a lányok készíttethetnek korabeli, szalagokkal fonott frizurákat is. A program keretén belül lovagi tornát rendeznek, melyet középkori táncok, solymászbemutató és zászlóforgatók színesítenek.

 

\"Várjáték\"

A török félhold árnyékában című bemutatóval idézik fel a török megszállást

 

Feleleveníti a majdnem 40 éven át tartó török megszállással kapcsolatos 16. századi történelmi eseményeket, valamint a bajvívó-, huszár- és janicsárbemutatókat várostrom zárja, este korabeli zene, középkori táncoktatás, boszorkányper és tűzzsonglőr-bemutató lesz. Vasárnap rendezik meg a X. Nemzetközi Történelmi Íjászversenyt, amelynek résztvevői a Nógrád Íjásza címért és a Füleki Vár Védője rangért versengenek.

 

 

/T.D.