"Ha kell, százszor mondom el...!"

Tiltakozó felvonulás Salgótarján Százszorszép óvodájáért.
Eddig az érveiket sorakoztatták fel, s mert úgy érzik, ebben a helyzetben ez is kevés, tegnap ők maguk - szülők, gyerekek, óvónők, pártolók - álltak sorokba, s felvonulásukkal tiltakoztak a salgótarjáni Százszorszép tagóvoda bezárásának szándéka ellen. A demonstráció időzítése nem volt véletlenszerű: a közgyűlés munkáját, döntését előkészítő bizottság kedden tartotta ülését.

A békés, de elszánt menet tagjai segítség nélkül is megtalálták a városházát, ahol a Százszorszép óvodáért hallatták hangjukat
Sokan Május 1. úti óvodaként ismerik a Százszorszépet, amelynek bejáratánál dél körül már sokasodtak a várakozók. A kerítésen és a várakozók kezében táblák és zászlócskák: "Adj esélyt!”, „Önkormányzati mese: a Százszorszép és a Szörnyetegek", „A gyerekeké a jövő!”, "Százszorszép a legszebb virág", "Nem adjuk az óvodánkat!" és hasonló, ironikus, illetve érzelmeket is kifejező feliratokkal. Az arcok, tekintetek várakozást, belső feszültséget tükröztek, azonban a gyerekek zsivaját leszámítva csendesen, szervezetten állt fel a sor, s indult el a város központjába.

Becslés szerint két-háromszáz fő vonult a Kossuth utat érintve, majd a Rákóczi út mentén. A menetet a sarkokon, buszmegállókban, üzletek előtt kíváncsi, figyelő szempárok kísérték. Voltak, akik meglepetten álltak meg, s a táblafeliratokból következtettek arra, mi zajlik a szemük előtt. Nem így az a két fiatal lány, aki az útkereszteződésnél félreállva figyelte a csendes menetet. Nem helybeliként is tudták, melyik óvodáért demonstrálnak a városban. A polgármesteri hivatal közelében nézelődő, hetven év körüli tarjáni asszony nem hallott az óvodaügyről, s nem értette mi célból menetelnek férfiak és nők a belvárosban.

A tiltakozó felvonulás résztvevői a városháza bejárata előtt meghallgatták a szülői munkaközösség képviselőjét, aki felolvasta azt az írást, beadványt, amelyet a polgármesteri hivatal oktatási, kulturális és sportiroda vezetőjének Szűcsné Zagyi Annának címeztek, s amelyben arra hívják fel a figyelmet, mi mindent tud felmutatni a Százszorszép, s amihez méltatlan az, hogy a bezárását fontolgassák. Hiszen - mint írják - a város legrégebbi, százszázalékos kihasználtsággal működő, jó hírnevű, szakmailag alaposan felkészült, családias hangulatú gyermekintézményéről van szó.

A leírtak részben a polgármesteri hivatal részéről megfogalmazott indokokra adott szülői válaszok. Arra például, hogy "az óvodasűrűség a belvárosban túl nagy" így érvelnek: a belvárosban hat óvoda van, közülük a Mackóvárnak és a Százszorszépnek teljes a kihasználtsága, míg a többi egy-két szünetelő csoporttal működik. Az említett óvodasűrűség kapcsán azt írják, a Pitypang és a Mesekert egymáshoz sokkal közelebb lévő intézmény. Másrészt "egyáltalán nem mérlegelték azt a szempontot, hogy a tervezett elkerülő út, a Rákóczi és a vasút által hosszanti irányban kettészelt város nyugati része - amennyiben a bezárás mellett döntenek - óvoda nélkül marad."

Kitér a beadvány arra az önkormányzati felvetésre, amely úgy szól: a Százszorszép "gyerekeinek" zöme nem a körzethez tartozik. Megfogalmazza továbbá a következőket is: "kifogásoljuk, hogy - mint az ügyben érintett hozzátartozóknak - esélyünk sincs arra, hogy a bezárásra vonatkozó döntést valamilyen módon befolyásoljuk." A szülői munkaközösség jogsértőnek tartja, hogy bár az óvoda sorsáról még nem határoztak, de az intézmény már nem szerepel az óvodai beiratkozási körzetek között. A beadványt a délutáni órákban tartott bizottsági ülésen felolvasták a szülői munkaközösség képviselői.

Az egyik apuka verset írt a Százszorszépről - a Százszorszépért. A sorok felolvasása két ízben is könnyekbe fulladt a Múzeum téren, végül az egyik óvónő fejezte be, amit elkezdtek. Könnyeztek mások is, azonban - mint az az anyuka mondta, aki sokadmagával, gyerekével kéz a kézben vonult és várakozott a városháza előtt - kitartóan reménykednek abban, hogy megmozdulásuk eléri az eredményét, s nem fogják bezárni az óvodájukat.

Méhes András alpolgármester a tiltakozás kapcsán - megkeresésünkre - egyrészt emlékeztetett arra, hogy tavaly, a középtávú oktatásfejlesztési tervben az óvodák működésének áttekintését határozták el. Számba vették a férőhelyeket, a kihasználtságot, s az eredmény azt mutatta, hogy jelentős a kapacitástöbblet, ezért szűkíteni kell az óvodai hálózatot. Amiért a Százszorszép neve merült fel, annak egyebek mellett az az oka, hogy ez nem óvodának épült, másrészt a kicsik jelentős részét a körzeten kívülről hordják oda. Méhes András jelezte azt is: a belvároson belül megfelelő színvonalon el tudják helyezni a gyerekeket.

Óvodaügyben pár nap múlva, a közgyűlés mondja ki az utolsó szót.

Nógrád Megyei Hírlap