Megháromszorozódott a salgótarjáni színházba járól száma

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház 2012-es alapítása óta háromszorosára nőtt a színházba járók száma a városban, az intézmény előadásai a Kárpát-medence minden részére eljutnak.

Simon Lajos igazgató szerint a 2012-ben alakult társulat számára nem volt kérdés, hogy a város szülöttének nevét viselje. A pályatársak kiemelték a színész Zenthe Ferenc tehetségét, kitartását, alázatát, ezért a névválasztás a társulatot is hasonló erényekre kötelezi - tette hozzá. Az igazgató megjegyezte: hat éve a munkát határozott művészeti koncepcióval kezdték, hogy színvonalasan szórakoztató népszínházat építsenek.

 

Megháromszorozódott a salgótarjáni színházba járól száma

A társulat célja, hogy Nógrád megyét fölhelyezzék az ország színházi térképére

 

Simon Lajos a társulat céljának nevezte, hogy Nógrád megyét fölhelyezze az ország színházi térképére. Az eredmények közül kiemelte, hogy az ország több településén és a határokon túl, többi között Zentán, Sepsiszentgyörgyön, a közeli felvidéki településeken vagy a brassói színházfesztiválon is fellépnek. A nógrádi társulat nemcsak vendégszereplésekre jár, hanem maga is fogad máshonnan érkező művészeket, akik hamarosan nem csak játszani, hanem rendezni is fognak Salgótarjánban - mondta.

 

MTI/T.D.