Csökkent a munkanélküliség a harmadik negyedévben
A harmadik negyedévben csökkent a munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
A harmadik negyedévben csökkent a munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbi adatokhoz képest.Hat hónapra álláshoz jutottak a munkanélküliek
15 teleülésen összesen kétszáz tartós munkanélkülinek volt lehetősége 6 hónapon keresztül, határozott idejű munkaszerződéssel dolgozni.
15 teleülésen összesen kétszáz tartós munkanélkülinek volt lehetősége 6 hónapon keresztül, határozott idejű munkaszerződéssel dolgozni.Kedvezőbb adózási feltételek, több tízezer új munkahely
A kormány tervezett gazdasági reformjainak köszönhetően 2012 - től akár évente negyvenezer új munkahely is létrejöhet.
A kormány tervezett gazdasági reformjainak köszönhetően 2012 - től akár évente negyvenezer új munkahely is létrejöhet.Több ezer látogató volt kíváncsi az Állásbörze kínálatára
Idén 5. alkalommal került megrendezésre a hétvégén a Nemzetközi Információs és Állásbörze, melynek a Magyar Telekom székháza adott otthont.
Idén 5. alkalommal került megrendezésre a hétvégén a Nemzetközi Információs és Állásbörze, melynek a Magyar Telekom székháza adott otthont.Hatalmas beruházásba kezd az Audi gyár Győrben, több ezer munkahely alakul
Az Audi autógyár 1993 óta működik Győrben. A gyár versenyképességének növelése érdekében a vezetőség egy 252 millió forintos fejlesztés mellett dön...
Az Audi autógyár 1993 óta működik Győrben. A gyár versenyképességének növelése érdekében a vezetőség egy 252 millió forintos fejlesztés mellett dön...Őszi Karrier Expo a Corvinus Egyetemen - közel ezer állásajánlat
Október 13 - án kezdődik és 14 - én délutánig tart a Corvinus Egyetem Őszi Karrier Expója, mely még az eddigieknél is sokkal sikeresebbnek ígérkezik.
Október 13 - án kezdődik és 14 - én délutánig tart a Corvinus Egyetem Őszi Karrier Expója, mely még az eddigieknél is sokkal sikeresebbnek ígérkezik.Kiskunfélegyházán a pénzükért sztrájkolnak a munkások
A kiskunfélegyházi TE Ganz - Röck Zrt. munkásai sztrájkkal tiltakoznak azért, hogy fizessék ki nekik az elmaradt bérüket.
A kiskunfélegyházi TE Ganz - Röck Zrt. munkásai sztrájkkal tiltakoznak azért, hogy fizessék ki nekik az elmaradt bérüket.Új gyár Szekszárdon - több száz új munkahely alakul
A BMW alkatrészeinek gyártására több épül új gyár Szekszárdon, mely közel egymilliárd forintos fejlesztéssel jár.
A BMW alkatrészeinek gyártására több épül új gyár Szekszárdon, mely közel egymilliárd forintos fejlesztéssel jár.Pályaválasztási kiállítás diákoknak, álláskeresőknek!
Az országot bejáró pályaválasztási kiállítás októberben az Észak - alföldi régióba érkezik, hogy segítséget adjon a pályaválasztásban és az álláskeresésében is.
Az országot bejáró pályaválasztási kiállítás októberben az Észak - alföldi régióba érkezik, hogy segítséget adjon a pályaválasztásban és az álláskeresésében is.2500 új munkahely
A Sonkádon épülő nyúlfeldolgozó üzem 2500 álláskereső számára biztosít majd munkát Szabolcs - Szatmár - Bereg megyében.
A Sonkádon épülő nyúlfeldolgozó üzem 2500 álláskereső számára biztosít majd munkát Szabolcs - Szatmár - Bereg megyében.Több százan juthatnak új munkához
Egy az Auchan Magyarország Kft. és a Work Force Kft. közötti együttműködésnek köszönhetően közel 300 megváltozott munkaképességű ember állhat munká...
Egy az Auchan Magyarország Kft. és a Work Force Kft. közötti együttműködésnek köszönhetően közel 300 megváltozott munkaképességű ember állhat munká...Egyre kevesebbért megyünk el dolgozni
Egyre kevesebb fizetést mernek kérni a munkavállalók az önéletrajzukban az állás megpályázásakor.
Egyre kevesebb fizetést mernek kérni a munkavállalók az önéletrajzukban az állás megpályázásakor.Munkahelyek kerülhetnek veszélybe
Az Egészségügyi Világszervezet készülőben lévő a dohánytermék - adalékanyagokra vonatkozó szabályozása több tízezer munkahelyet fenyeget.
Az Egészségügyi Világszervezet készülőben lévő a dohánytermék - adalékanyagokra vonatkozó szabályozása több tízezer munkahelyet fenyeget.Közmunkások dolgozhatnak az árvíz sújtotta területeken
Az árvíz utáni helyreállítási munkálatokban jövő héttől részt vehetnek a közmunkások is.
Az árvíz utáni helyreállítási munkálatokban jövő héttől részt vehetnek a közmunkások is.2011-ben sem ünneplünk sokat hétköznap
A munkavállalók nagy bánatára az idei évben elég kevés ünnepnap esett hétköznapra, nem nagyon bővelkedett hosszú hétvégékben az idei év.
A munkavállalók nagy bánatára az idei évben elég kevés ünnepnap esett hétköznapra, nem nagyon bővelkedett hosszú hétvégékben az idei év.Hétfőn lejár a bevallási határidő
Az augusztus elsején hatályba lépett törvényértelmében a munkáltatóknak bevallást kell készíteni az alkalmi munkavállalóik részére kifizetett bére...
Az augusztus elsején hatályba lépett törvényértelmében a munkáltatóknak bevallást kell készíteni az alkalmi munkavállalóik részére kifizetett bére...Munkavállalás az EU-ban, célpont Olaszország
Egyre többen gondolkoznak azon, hogy itt hagyják Magyarországot és külföldön próbálnak szerencsét.
Egyre többen gondolkoznak azon, hogy itt hagyják Magyarországot és külföldön próbálnak szerencsét.Kétmilliós bérplafon a közszférában
Szeptember elsején hatályba lépett az a rendelkezés, miszerint a bevezetik a havi kétmillió forintos bérplafont a közszférában.
Szeptember elsején hatályba lépett az a rendelkezés, miszerint a bevezetik a havi kétmillió forintos bérplafont a közszférában.Egészségvédelem a munkahelyen
Manapság már nagyon kevés az a munkahely, ahol nem használnak a napi tevékenységek során számítógépet.
Manapság már nagyon kevés az a munkahely, ahol nem használnak a napi tevékenységek során számítógépet.Minden amit a felmondásról/munkaviszony megszüntetéséről tudni kell
A határozott idejű munkaviszony minden különösebb intézkedés nélkül megszűnik ha a munkaszerződés ideje lejár.
A határozott idejű munkaviszony minden különösebb intézkedés nélkül megszűnik ha a munkaszerződés ideje lejár.Munkahelyi öltözködés avagy mit illik és mit nem
A legtöbb munkahelyen ma már nem mondják meg a munkavállalónak, hogy milyen a kötelező munkahelyi viselet, ám elvárják, hogy minden alkalmazott megfelelő öltözetben jelenjen meg.
A legtöbb munkahelyen ma már nem mondják meg a munkavállalónak, hogy milyen a kötelező munkahelyi viselet, ám elvárják, hogy minden alkalmazott megfelelő öltözetben jelenjen meg.Hogyan készüljünk fel egy állásinterjúra?
Egy állásinterjú a lehetőség megmutatni a munkáltatónak, hogy milyen munkavállaló lesz belelőünk, ha minket választ.
Egy állásinterjú a lehetőség megmutatni a munkáltatónak, hogy milyen munkavállaló lesz belelőünk, ha minket választ.Az önéletrajzírás aranyszabályai
Egy jó és hatékony önéletrajz kiemeli a pályázót a többi jelentkező közül, ezzel segíti előnyhöz készítőjét.
Egy jó és hatékony önéletrajz kiemeli a pályázót a többi jelentkező közül, ezzel segíti előnyhöz készítőjét.Munkahelyi etikett: Hogyan ne alakuljon ki konfliktus a munkahelyen
Életünk nagy részét a munkahelyünkön töltjük, ezrét nagyon fontos, hogy konfliktusok nélkül teljenek a napjaink. Összegyűjtöttünk néhány szabályt, melyek segítségével elviselhetőbbek és élvezhetőbb...
Életünk nagy részét a munkahelyünkön töltjük, ezrét nagyon fontos, hogy konfliktusok nélkül teljenek a napjaink. Összegyűjtöttünk néhány szabályt, melyek segítségével elviselhetőbbek és élvezhetőbb...A kormány átalakítja a közmunkaprogramot
Átalakítja a kormány a közmunkaprogramokat. A legfőbb ok, hogy százezerből csak ezer embernek sikerült a közfoglalkoztatásból kikerülnie és az első...
Átalakítja a kormány a közmunkaprogramokat. A legfőbb ok, hogy százezerből csak ezer embernek sikerült a közfoglalkoztatásból kikerülnie és az első...Emelkedett a munkanélküliek száma Szlovákiában
A szakértők által várt csökkenés helyett Szlovákiában nőtt a júniusi munkanélküliség, közölte a szlovák munkaügyi hivatal kedden.
A szakértők által várt csökkenés helyett Szlovákiában nőtt a júniusi munkanélküliség, közölte a szlovák munkaügyi hivatal kedden.Növelni kell a mezőgazdaság hatékonyságát
Az agrárkormányzat legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést tekinti Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.
Az agrárkormányzat legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést tekinti Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.Közmunkásokkal erősítenék a gátak védelmét
A kormány az ár - és belvízi helyzet miatt egyszerűsített, meghívásos pályázati felhívást ír ki napokon belül egy közmunkaprogram keretében.
A kormány az ár - és belvízi helyzet miatt egyszerűsített, meghívásos pályázati felhívást ír ki napokon belül egy közmunkaprogram keretében.Lecsaptak újra a csalók, Németországi munkára toboroztak
Fejenként 30 ezer forintot csaltak ki több tucat embertől azok a munkaközvetítők, akik Debrecen és Miskolc mellett több településen toboroztak embe...
Fejenként 30 ezer forintot csaltak ki több tucat embertől azok a munkaközvetítők, akik Debrecen és Miskolc mellett több településen toboroztak embe...Csökkentené az új törvényjavaslat a kissebségi önkormányzatok létszámát
Szakmailag aggályosnak tartja az ombudsmani hivatal a kisebbségi önkormányzatok létszámának csökkentését célzó törvényjavaslatot.
Szakmailag aggályosnak tartja az ombudsmani hivatal a kisebbségi önkormányzatok létszámának csökkentését célzó törvényjavaslatot.
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu











