Javultak Nógrád megye gazdasági mutatói

Kissé javultak Nógrád megye gazdasági mutatói 2017-ben, kedvezően alakult a foglalkoztatás és a vállalkozások árbevétele, de a térség csak apró lépésekben képes erősödni.

A megye múlt évi gazdasági folyamatait elemző TOP 50 című kiadványt a NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága, a megyei kereskedelmi és iparkamara és a Nógrád Megyei Hírlap 13. alkalommal adta ki. Ismertetik: 2017-ben a foglalkoztatás aránya 50,9-ről 55 százalékra javult a megyében, és Nógrád ezzel elmozdult az utolsó helyről, maga mögé utasítva Somogy és Tolna megyét. Az országos átlagtól  még mindig 69 ezer forinttal marad el a Nógrád megyében alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete, amely tavaly 16 százalékkal 228 ezer forintra emelkedett.

 

Javultak Nógrád megye gazdasági mutatói

2017-ben a foglalkoztatás aránya 50,9-ről 55 százalékra javult a megyében

 

Az elemzésben úgy fogalmaznak: Nógrád megye még a múlt évezred utolsó éveiben vált gazdasági tekintetben a leggyengébb lábakon álló hazai térséggé, amit azóta csak apró lépésekben képes erősíteni. Külön fejezetben foglalkozik a kiadvány az ötven legnagyobb céggel, mint a gazdaság jelentős alakító tényezőivel. Ezekhez a vállalkozásokhoz kapcsolódott a nettó árbevétel több mint hattizede, az export 91 százaléka, a hozzáadott érték 59 százaléka. Ez a kör alkalmazta a nógrádi munkavállalók 44,2 százalékát. Az ötven vállalkozásból három foglalkoztatott 500-nál több alkalmazottat. A legeredményesebb cég a balassagyarmati Mahle Compressors Hungary Kft. volt 2017-ben.